Art Coaching - Önismeret a művészet tükrében
Az art coaching számos művészeti formát ötvözhet a hagyományos coaching folyamat során, beleértve a festést, rajzolást, zenét, írást és még sok mást. Fontos, hogy nem igényel művészi előképzettséget. Szerethető önismereti forma nemcsak kreatív emberek és művészek számára. Nem arról szól, hogy mesterművek születhessenek, hanem arról, hogy az alkotás folyamata használható arra, hogy tisztábban látható, felfedezhető legyen a belső világ, az ember önmaga, hogy legyőzze az életben elé gördülő akadályokat.
A foglalkozáson a résztvevőket vezethetik egy kreatív gyakorlaton keresztül, vagy lehet, hogy létrehoznak egy alkotást, amely képviseli egy adott célt vagy kihívást. Ezután közösen megfejtik az alkotásban rejlő jelentéseket, amit önismereti eszközként használják a fejlődés érdekében.
Felnőtteknek
Azoknak ajánlom szeretettel, akik a kreativitásukat szeretnék feltárni, az érzelmeiket tudatosítani, vagy tisztább képet szeretnének kapni céljaikról és élet hivatásukról.
Az egyéni alkalom általában 60-80 perces (az egyéni folyamat függvénye, hogy mikor válik teljessé).
Egyéni időpont mellett 2-4 fős csoportos időpont is kérhető.
A program jelenleg online formában érhető el.
Hogy adhatod ajándékba ezt az Önismereti képzést?
Tedd a kosárba az élményt, miután kiválasztottad, hány fős képzést ajándékoznál!
Utána válaszd ki, milyen formában, csomagolásban, szeretnéd megkapni az utalványt, de kérheted online utalványként is.
Ha van idő és valami kézzel fogható formában szeretnéd az élményt ajándékozni akkor választhatsz különböző csomagolások közül, ezt követően a kollégák csomagolják, elküldik futárszolgálattal a rendelésed vagy az irodánkban akár azonnal átveheted.
Ha hétvége van, és gyorsan szükséged lenne az ajándékra, de már nincs idő a kiszállításra, vagy az irodánk zárva van, akkor válaszd az e-utalványt!
A bankkártyás fizetés után pár perccel már meg is kapod az online/letölthető utalványt a rendeléskor megadott email címre!
Nincs más teendőd mint kinyomtatni és már át is adható ajándékba, de küldheted telefonon is email formájában. Ha magadnak / magatoknak rendelted az élményt már foglalhatod is az időpontot az utalványbeváltás menüpontunkban > https://meglepkek.hu/utalvany
Bármilyen kérdésed lenne még megrendelés előtt keress minket e-mailen, telefonon, chaten. Telefonon és e-mailen akár hétvégén is elérsz minket!
Élmény időtartama
Átvételi módok
60.000 Ft feletti rendelés esetén INGYENES kiszállítás!
- hétköznap 16 óráig leadott megrendelésed a következő munkanapon megkapod, akár másnapra!
Fizetési módok
Írj nekünk e-mailt, minden kérdést hamar megválaszolunk: info@meglepkek.hu, ha még ennél is gyorsabban szeretnéd a választ akkor itt jobb oldalt a chatablakban a kollégák munkaidőben (8:00-17:00-ig) megválaszolnak minden kérdést.