Csapatépítőt szervezel? Valami igazán vagány élményt keresel? Ezzel a Bigfoot vezetéssel, most letudod nyűgözni a kollégáidat és persze a Főnöködet is!
Egy jó csapatépítő után, mindenkiben oldódnak a gátlások, kialakulnak a közös emlékek és egy ilyen óriási monster truck vezetése garantáltan egy örök élmény marad!
Felmerült már benned a vágy, hogy egy Bigfoot-tal vágj neki a terepnek?
Most végre a tettek mezejére lépve a vérbeli monstrum volánja mögé ülhetsz – méghozzá a kollégáiddal karöltve.
Minket annyira izgatott, milyen lehet egy ilyen gépállatban ülni, hogy letesztelnünk. Azzal tisztában voltunk, hogy csak a kereke 1,5 méter, mégis elakadt a szavunk, amikor élőben megláttuk. (Lehet, hogy ül olyan az irodában, aki ennél alig lenne magasabb?)
A meglepettségünk helyét azonban gyorsan átvette az izgatottság.
A rövid bemutató alatt végig borsódzott a hátunk és egy türelmetlen gyerekhez hasonlóan alig vártuk, hogy mi jöjjünk és végig hasítsunk a dombokon és akadályokon ezzel a tiszteletet parancsoló géppel.
Valóban felejthetetlen élmény ennek az óriási Bigfootnak a vezetése?
A tapasztalatunk felülmúlta a várakozásainkat. Ahogy felmásztunk a vezetőülésbe és bepöffentettük a V8-ast, azonnal megcsapta az orrunkat az égett benzin illat – amit ott és akkor imádtunk. A vezetés egy új dimenzióját tapasztaltuk meg, ebben a hatalmas kerekekkel rendelkező terepjáróban olyan volt, mintha hirtelen mi is óriások lettünk volna.
Ha a kollégáiddal a vezetés szerelmesei vagytok, akkor vegyetek fel egy laza ruhát, majd merüljetek el a sárban, az olajszagban és menjetek át mindenen, ami az utatokba kerül.
Pár fontos információ a programról:
A programra játszósruhában érkezzetek, amit nem sajnáltok, mivel egy igazán férfias élményről van szó, ahol a vezetés része a sár és az olajszag! Tehát semmiféleképpen sem a vasárnapi ünneplő ruhátokba gyertek!
A programra Gyálon van lehetőség. A programra előzetesen időpontot kell foglalni, nagyjából 2-3 héttel előre érdemes tervezni. A program megjelölt személyenkénti ára 20 főre van kalkulálva, mely kb. 3 órát vesz igénybe.
A hideg és a fagyok beköszöntésével a monstert téliesítjük és decembertől március elejéig üzemen kívül helyezzük. Ebben az időszakban nincs lehetőség az utalványokat beváltani, mert a hideg, a mínuszok igencsak csökkentik az élményt. Mindenkit várunk szeretettel április 1-től.
Hogy adhatod ajándékba ezt az óriás Monster Truck élményt?
Tedd a kosárba az élményt!
Utána válaszd ki, milyen formában, csomagolásban, szeretnéd megkapni az utalványt, de kérheted online utalványként is.
Ha van idő és valami kézzel fogható formában szeretnéd az élményt ajándékozni akkor választhatsz különböző csomagolások közül, ezt követően a kollégák csomagolják, elküldik futárszolgálattal a rendelésed vagy az irodánkban akár azonnal átveheted.
Ha hétvége van, és gyorsan szükséged lenne az ajándékra, de már nincs idő a kiszállításra, vagy az irodánk zárva van, akkor válaszd az e-utalványt!
A bankkártyás fizetés után pár perccel már meg is kapod az online/letölthető utalványt a rendeléskor megadott email címre!
Nincs más teendőd, mint kinyomtatni és már át is adható ajándékba, de küldheted telefonon is email formájában. Ha magadnak / magatoknak rendelted az élményt már foglalhatod is az időpontot az utalványbeváltás menüpontunkban > https://meglepkek.hu/utalvany
Bármilyen kérdésed lenne még megrendelés előtt keress minket e-mailen, telefonon, chaten. Telefonon és e-mailen akár hétvégén is elérsz minket!
Élmény időtartama
Átvételi módok
60.000 Ft feletti rendelés esetén INGYENES kiszállítás!
- hétköznap 16 óráig leadott megrendelésed a következő munkanapon megkapod, akár másnapra!
Fizetési módok
Írj nekünk e-mailt, minden kérdést hamar megválaszolunk: info@meglepkek.hu, ha még ennél is gyorsabban szeretnéd a választ akkor itt jobb oldalt a chatablakban a kollégák munkaidőben (H-P: 8:00-18:00-ig Sz:8:00-17:00-ig) megválaszolnak minden kérdést.