A Ház azért született meg, hogy egyedit hozzon létre a Börzsöny szívében. Mind környezetben, mind atmoszférában a skandináv életérzés megalkotása, átélése volt az elsődleges célunk. A letisztult enteriőrben a természetes anyagok dominálnak, pihenés közben a fa és a kő velünk együtt él és lélegzik. A Ház minden részlete vendégeink kényelmét, nyugalmát és feltöltődését szolgálja.
A feltűntetett árak a házra vannak függetlenül, hogy 1-2-3 vagy 4 fő érkezik pihenni.
A Ház egy sziklaorom tetején áll, amely egy lépcsősoron keresztül közelíthető meg. A Szokolyai úttól 100 méterre már is az erdő közepén találjuk magunkat, ahol a vadregényes táj minden természetességét átélhetjük. Egy rövid itt töltött idő is elég ahhoz, hogy feltöltődjünk és kiszakadjunk a napi rutinból, rohanásból. Megálljunk és csak magunkkal, egymással foglalkozzunk. Reggelente a hangos madárcsicsergésre ébredjünk és a teraszon ülve a napfelkelte csodálatos látványa táruljon elénk. Esténként pedig a gerenda ágyon hanyatt fekve a csillagos égboltban gyönyörködhetünk.
A Házból kilépve egy fedett terasz helyezkedik el, ahol a saját fűszerkertben található zöldfűszerekkel tudják még ízletesebbé tenni a grillen vagy a konyhában készülő ételeiket. A kertben pedig egy fatüzelésű finn szaunaház kényelmes pihenő székekkel és egy bográcsozó található nyárssal, bográccsal, állvánnyal.
A kültéri fatüzelésű finn szauna kuriózum az egész vidéken. A kültéri szauna és az erdei környezet harmóniája felüdülést nyújt testben és lélekben. A fatüzelésű szauna más élményt nyújt: a lobogó tűz ősidők óta a nyugalmat és a családi együttlétet érezteti. A lélek mellett a szemet is gyönyörködteti. Ősszel az ezerszínű erdőt, télen a hóesést és az "éjjeli állatokat" nézhetjük szaunázás közben. A szauna használata minden kedves vendégünk részére korlátlan.
Reggeli rendelésére is lehetőség van a vendégházba (opcionális), amely a következőket tartalmazza: Kenyér, zsemle, kifli, vaj, sajtok, vegán krém, felvágott, friss zöldségek, frissen facsart gyümölcslé, házi gyümölcslekvár
Ez a szolgáltatás opcionálisan kérhető, ennek pontos összegéről a foglalási időpont egyeztetésekor tudtok egyeztetni a szállásadóval!
Ha esetleg bármilyen ételallergiájuk lenne, a csomag kérhető tej-, illetve gluténmentes verzióban, illetve lehetőség van vegetáriánus vagy vegán csomagra is.setleg bármilyen ételallergiájuk lenne, a csomag kérhető tej-, illetve gluténmentes verzióban, illetve lehetőség van vegetáriánus vagy vegán csomagra is.
Látnivalók
Börzsönyliget a Duna-Ipoly Nemzeti Park határán fekszik.
A Házból kilépve számos turistautat járhatunk végig, mely közvetlenül előttünk halad el. Ezek közé tartozik az országos kéktúra útvonal is, melyet 2019-ben a National Geographic a világ TOP10 legszebb útvonala közé sorolt.
Ennek köszönhetően az aktív pihenésre vágyóknak is tökéletes kiindulópont, hiszen hegyen, földön és vízen is számos lehetőség tárul az idelátogatók elé.
Élmény időtartama
Átvételi módok
60.000 Ft feletti rendelés esetén INGYENES kiszállítás!
- hétköznap 16 óráig leadott megrendelésed a következő munkanapon megkapod, akár másnapra!
Fizetési módok
Írj nekünk e-mailt, minden kérdést hamar megválaszolunk: info@meglepkek.hu, ha még ennél is gyorsabban szeretnéd a választ akkor itt jobb oldalt a chatablakban a kollégák munkaidőben (H-P: 8-18 I Sz-V: 8-17) megválaszolnak minden kérdést.