2 éjszakás Kalandocska két főre, reggelivel a siroki Vár-Campingben - Meglepkék

27 880 Ft

Kosárba

2 éjszakás Kalandocska két főre, reggelivel a siroki Vár-Campingben

2 éjszakás Kalandocska két főre, reggelivel a siroki Vár-Campingben fő kép

2 éjszakás Kalandocska két főre, reggelivel a siroki Vár-Campingben 

Sirok a Mátra keleti határán, a Bükk felé nyúló dombvidék szélén fekszik. Csodálatos, háborítatlan erdei környezetben pihenhet, túrázhat az idelátogató.

Faházak, Kemping

VÁR-CAMPING egy barátságos kis hegyi kemping, a település legmagasabb lakóövezeti pontján, közvetlenül a siroki várnál. Mivel a várhegy viszonylag meredek, ezért a kemping területe is lépcsőzetesen került kialakításra. Közvetlenül a kemping mellett húzódik - a várárok folytatásaként - egy szakadék is, amelytől kerítés határolja a kempinget.
A különböző szinteken összesen 8 faház áll, ezekben 14 külön bejáratú szoba, és összesen 45 férőhely (pótágyakkal 48) áll a vendégek rendelkezésére. A faházakban alap-berendezéseket helyeztek el (ágy, komód, ágynemű és huzat, fogasok, kerti asztal és székek).
kempingbe várják a sátorral, lakókocsival érkező vendégeket is. Több, mint 200 főnyi sátorhely, illetve lakóautó parkolási lehetőség. Részükre áramvételezés biztosított.
A tisztálkodás és az önellátó főzés egy külön épületben lehetséges.

A csomag tartalma:

  • 3 nap / 2 éjszaka szállás 2 fő részére, 2 ágyas faházban
  • Reggeli ellátás
  • Reggeli: 2 nap a kemping büfé előtti teraszán
  • 2 darab 500 forintos éttermi kupon, mely felhasználható az a'la cart étlapról választott főétel fogyasztása esetén a Végvár Ételbárban (400 méterre a kempingtől)

Programok:

  • Kincsvadászat kaland - indulás a kemping recepciótól (térképpel)
  • Kerékpárkölcsönzés 3 órára - kupon átvehető a recepción

Érvényesség:
A csomag felhasználható április 18-tól október 5-ig, hétköznapokon és hétvégéken egyaránt.

Felárak:

  • A csomag plusz éjszakával hosszabbítható, plusz fővel növelhető!
  • Hosszabbítás felára: 13.940 Ft/2 fő/éj
  • 3. személy felára: 13.940 Ft/fő/csomag
  • Ezen felül a helyszínen fizetendő az idegenforgalmi adó (18 év felettieknek): 500 Ft/fő/éj.

Általános tudnivalók

  • Nyitvatartás szezonálisan: 2025-ben április 18. és október 5. között lesz nyitva (vagy időjárástól függően)!
  • Ingyenes parkolási lehetőség
  • Szobák elfoglalása: 14-19 óráig, szobák elhagyása: 7-10 óráig
  • kempingben büfé üzemel, mely 07:00-19:00 óráig tart nyitva, vagy igény esetén tovább.
  • A diófával árnyékolt, fedett teraszon 40-45 fő kényelmesen elfér. Ott lehet az étkezést lebonyolítani, és ingyenes WIFI elérhetőség biztosított.
  • Kialakított tűzrakó helyek vannak. Bográcsozáshoz, nyársaláshoz eszközöket biztosítanak, a szabadtéri grillsütőt is bárki használhatja.
  • Vendégek részére igény szerint reggelit, félpanziós- és teljes ellátást kínálnak. A főétkezésekről (ebéd/vacsora) a Végvár Ételbár gondoskodik. 
  • Szobák száma (faházakban): 14 db
  • Férőhelyek száma (faházakban): 45 fő, pótágyakkal együtt 48 fő
  • Férőhelyek száma (saját sátorral/lakókocsival érkezők részére): 200 fő
  • A faházakban ágyneműt (nyári paplant, párnát, ágyneműhuzatot, plusz plédet) biztosítanak (törölközőt hozni kell).
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német

Előre egyeztetett időpontfoglalás szükséges!

Töltődjenek fel Ajándékozottaid a festői szépségű VÁR-CAMPING-ben! Hozza el családját vagy a barátait is! Pihenjenek közvetlenül a siroki vár lábánál!

Hogy adhatod ajándékba ezt a siroki kaladozást 2 fő részére?

Tedd a kosárba az élményt!

Utána válaszd ki milyen formában, csomagolásban, szeretnéd megkapni az utalványt, de kérheted  online utalványként is. 

Ha van idő és valami kézzel fogható formában szeretnéd az élményt ajándékozni akkor választhatsz különböző csomagolások közül, ezt követően a kollégák csomagolják, elküldik futárszolgálattal a rendelésed vagy az irodánkban akár azonnal átveheted. 

Ha hétvége van, és gyorsan szükséged lenne az ajándékra, de már nincs idő a kiszállításra, vagy az irodánk zárva van, akkor válaszd az e-utalványt! 
A bankkártyás fizetés után pár perccel már meg is kapod az online/letölhető utalványt a rendeléskor megadott email címre!

Nincs más teendőd mint kinyomtatni és már át is adható ajándékba, de küldheted telefonon is email formájában. Ha magadnak / magatoknak rendelted az élményt már foglalhatod is az időpontot az utalványbeváltás menüpontunkban > https://meglepkek.hu/utalvany

Bármilyen kérdésed lenne még megrendelés előtt keress minket e-mailen, telefonon, chaten. Telefonon és e-mailen akár hétvégén is elérsz minket!

Élmény időtartama
3 nap / 2 éjszaka

Átvételi módok

Elektronikus utalvány
Azonnal letölthető, kinyomtatható, éjjel-nappal elérhető
Személyesen irodánkban

címünk: 1095 Budapest, Tinódi Lantos Sebestyén köz 1. (sarok üzlet).

 

TÉRKÉP ITT!

 

(rendelhetsz/átvehetsz hétköznap munkaidőben 8-17 között)
Futárszolgálat: 1.790 Ft

60.000 Ft feletti rendelés esetén INGYENES kiszállítás!

- 60.000 Ft felett INGYENES!
- hétköznap 16 óráig leadott megrendelésed a következő munkanapon megkapod, akár másnapra!

Fizetési módok

Bankkártyával online a weboldalon keresztül
Banki átutalással
Készpénzzel irodánkban
Futárnak készpénzzel vagy bankkártyával
OTP és K&H Szépkártyával

Írj nekünk e-mailt, minden kérdést hamar  megválaszolunk: info@meglepkek.hu, ha még ennél is gyorsabban szeretnéd a választ akkor itt jobb oldalt a chatablakban a kollégák munkaidőben (H-P: 8:00 -17:00) megválaszolnak minden kérdést.

2 éjszakás Kalandocska két főre, reggelivel a siroki Vár-Campingben

27 880 Ft
1 394 pont ügyfélkártyára

Kapcsolódó élmények

"Találd meg magad" szabadtéri játék a Csergezán Pál-kilátóban
"Találd meg magad" szabadtéri játék a Csergezán Pál-kilátóban

Tetszőleges

Budapest, Csergezán Pál-kilátó

2 ó

13 200 Ft
Megnézem
Gokartozás a Battaringen
Gokartozás a Battaringen

1

Százhalombatta

12 900 Ft-tól
Megnézem