Hummer H2-es utcai vezetés ajándékba - Meglepkék

49 990 Ft-tól

Kosárba

Hummer H2-es utcai vezetés ajándékba

Hummer H2-es utcai vezetés ajándékba
Hummer H2-es utcai vezetés ajándékba
Hummer H2-es utcai vezetés ajándékba
Hummer H2-es utcai vezetés ajándékba
Hummer H2-es utcai vezetés ajándékba


Az egyedülálló élményt először is az autó elképesztő méretei nyújtják.
Amerikában a Hummer H2 normális méretűnek számit Európában azonban valóságos óriás: majd 5 méter hosszú, 2 méter magas, és a tükrökkel együtt 2,4 méter széles.

Igény szerint vehetjük az utat a belváros felé, ahol a forgalomban lassabban, ablakot letekerve, zenét és a V8-as motort hallgatva gurultok vagy indulhatunk kifelé a városból és kicsit, természetesen a közlekedés szabályait betartva megérzed milyen gépbe is lépsz a gázra.

1-2 órás vezetésre van lehetőség. A kiválasztott idő és a sofőr kívánsága fogja meghatározni merre és meddig mennek.

Beköszönhetünk haverokhoz, iskolába, mehetünk MC Drive-ba, autópályára, elvihetjük egyik barátunkat a munkahelyére.
A V8-as motor duruzsoló hangja mellé 2 utas is beszállhat  a vezetés alatt, a haverokat, feleséget, barátnőt, gyerekeket is el tudjuk vinni.

Két órás élményvezetés esetén a sofőr cserélhető, tehát 2 órás vezetés 2 embernek is hatalmas élmény és vagány ajándék.
Az élményvezetés során egy instruktor is kísér majd titeket, aki felügyeli a jármű vezetését és a KRESZ betartását.

Hummervezetés Indulási helyszíne:

Budapesten fix helyről: Boráros téri irodánktól, de van lehetőség egyedi indulási és érkezési helyszínt megbeszélni, de arról előtte egyeztetünk és a költségeket megbeszéljük. 
Megrendelésnél válaszd ki mennyi időre szeretnéd vezetni vagy mennyi időt szeretnél ajándékozni annak akinek szánod, töltsd ki az adatokat és a kollégák már intézik is ezt a szuper ajándékot.

A Hummer H2 utasterét is az amerikai civil igényekhez igazították: tágas és kifejezetten kényelmes. Az alapesetben öt-, opciósan hatszemélyes terepjáró széltében és hosszában tágas helyet kínál utasainak, ám a magas növésűek hátul szűkösnek érezhetik a fejteret. Tipikus amerikai stílusjegyek a vékony, négyküllős multi-funkciós kormány, valamint a kör alakú légbeömlő nyílások. Az utastér finom bőrkárpitozásával szöges ellentétben áll a szándékosan elnagyolt kidolgozású, kőkemény műanyagokból összecsavarozott, fémes hatású műszerfal és a széles, kisrepülőgépeket idéző középkonzol a hatalmas váltókarral. A fehér számlapos műszerek és a klímaszabályozó rendszer kialakítása a legújabb divatot követi.

Műszaki adatok
Öt szabadidő-terepjáró. Háromrészes, hegesztett létraalváz, acél felépítmény. Hosszában álló orrmotor, állandó összkerékhajtás. Négyfokozatú, automatikus váltómű.
Hajtómű
: V elrendezésű, nyolchengeres benzinmotor. Hengerenként két szelep. 5967 cm3, 236 kW/316 LE 5200/percnél. Max. nyomaték 488 Nm 4000/percnél.
Golyó cirkulációs, változó áttételű szervokormány, fordulókör átmérője 13,5 méter. Elöl- hátul belső hűtésű tárcsafék, ABS, EBV, TCS kipörgés gátló.
Elöl független felfüggesztés torziós rugóval, hátul 5 fokozatú torziós tekercsrugó, stabilizáló rúd, illetve fokozatmentesen állítható levegőrugó.
Méretek, súlyok:
 hosszúság 4820 mm, szélesség 2063 mm, magasság 1977 mm, tengelytáv 3118 mm. Kerékméret 8,5 x 17, gumiméret 315/70 R 17. Saját tömeg 2909 kg, megengedett össztömeg 3500 kg. Üzemanyag 121 liter. Csomagtér 1132/2452 liter.
Menetteljesítmények (gyári adatok): csúcssebesség 160 km/h, gyorsulás 0–100 km/h 10,5 s, hatótávolság 500 km, tesztfogyasztás 23 liter.= Nem ezekről a paraméterekről híres :-)

Egy szó mint 100 ez a vezetés hatalmas élmény egy hatalmas autóval. H1-es testvérével ellentétben ide elég az érvényes B kategóriás jogosítvány.
Akinek ajándékba szánod nagyon örülni fog ha amerikai autó mániás vagy szereti a hatalmas DÖGÖKET :-)

Élmény időtartama
1-2 óra

informaciok

Írj nekünk e-mailt, minden kérdést hamar  megválaszolunk: info@meglepkek.hu, ha még ennél is gyorsabban szeretnéd a választ akkor itt jobb oldalt a chatablakban a kollégák munkaidőben (8:00-17:00-ig) megválaszolnak minden kérdést.

Díszboríték
Díszboríték

Különlegesen Exkluzív kialakítású aranynyomással, igényes formalakkozással készült díszboríték - 1.850 Ft

Díszdoboz
Díszdoboz

Stílusos, elegáns fekete formalakkozott díszdoboz ami már egy komplett ajándékcsomag – 1.990 Ft

Dísztok
Dísztok

Elegáns fekete formalakkozott dísztok amivel ünnepélyes lesz a csomagolás – 1.990 Ft

Palackposta
Palackposta

Különleges "csomagolási" forma, az utalványt üveg palackba és fa dobozba csomagoljuk - 6.990 Ft

Narancs színű boríték
Narancs színű boríték

Egyszerű de mutatós narancssárga boríték utalvány átadáshoz – 250 Ft

Egyedi utalvány Puzzle formában
Egyedi utalvány Puzzle formában

Kreatív és vicces ajándékozási forma, a konkrét utalványról egyedi puzzle-t készítünk - 4.990 Ft

Fadoboz feszítő vassal
Fadoboz feszítő vassal

Igényes, vagány 27x27 cm-es faláda feszítővassal, szegekkel és benne az elrejtett utalvánnyal díszdobozban.  - 19.990 Ft

Kiugró ajándékutalvány
Kiugró ajándékutalvány

Egyedi csomagolási forma, a dobozt feltépve konfetti robban az ünnepeltre, az utalványt bele csomagoljuk - 4.490 Ft Nézd meg milyen a hatása!

Mágneses díszdoboz
Mágneses díszdoboz

Elegáns és komplett csomagolási forma, ami azonnal átadható – 2.990 Ft

Díszhenger
Díszhenger

Exkluzív, fekete díszhenger elegáns arany díszítéssel. Igazi különlegesség, az ajándék méltó díszítése – 1.990 Ft

Arany szülinapi díszboboz ajándék palack borral
Arany szülinapi díszboboz ajándék palack borral

Az élményutalványt palackpostába tekerjük amit egy ajándék üveg borral együtt elegáns arany "BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT" feliratú dobozba helyezünk - 11.990 Ft

Hummer H2-es utcai vezetés ajándékba

49 990 Ft-tól
2 499 pont ügyfélkártyára