Töltődjenek fel a WELLNESSEL ÉS ÉTKEZÉSSEL EGYBEKÖTÖTT BRUNCH CSOMAGJAINK segítségével a világviszonylatban is egyedülálló panorámával rendelkező étteremben és a Rudas Fürdőben!
A 450 éves Rudas fürdő azzal a céllal épült, hogy a közeli források gyógyvizét felhasználva a megtisztulást, feltöltődést segítse.
Csaknem fél évezreddel később, ma sem találnak ennél ideálisabb helyszínt ahhoz, hogy a várost el sem hagyva élvezzék a pihenést.
A pihenés sosem ér véget és nincs az kőbe vésve sehol sem, hogy ne kényeztethetnék magukat bármikor egy kis wellness programmal, sőt!
Szerencsére a város szívében lehetőségük van arra, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a napból, élvezzék a wellness élményt és még az utazással se kelljen bajlódni.
A Rudas Gyógyfürdő legújabb szárnyában a legmodernebb technikával, európai színvonalú, ugyanakkor a hely hagyományait maximálisan tiszteletben tartó fürdőélmény mellett, az emeleten nemzetközi-magyar fúziós konyhával, egy Aqua bárral, valamint a tetőn egy páratlan kilátást biztosító panoráma medencével várják a vendégeket. Hab a tortán, hogy éttermük termeiből (és egyébként a fürdő medencéiből is) olyan kilátás nyílik a Dunára és a városra, mely világviszonylatban is egyedülálló.
A finom ízekre a korszerűen berendezett, legfrissebb alapanyagokkal dolgozó konyha a garancia ahol Séfük és csapata egy egyedi, szezonális menüt állított össze mindazoknak, akik felkészültek egy izgalmas íz-utazásra.
Étkezés HÉTVÉGÉN 11:00–21:00 között.
FÜRDŐ - 11:00-20:00 között.
A Rudas Wellness utalványok a vásárlástól számított 6 hónapon belül használhatóak fel!
A csomag tartalma (/fő):
- 3 fogásos a'la carte vagy Chéf ajánlatából ebéd,
- egy pohár finom bor,
- 5 dl gyümölcsös limonádé,
- tetszőleges nem alkoholos kávé
- egész napos hétvégi WELLNESS belépőjegy.
Rudas fürdő wellness területeire szóló egész napos (11:00-20:00) fürdőjeggyel.
Uszoda, új wellness részleg, Nemzetközi Szauna világ, panoráma medence, 450 ÉVES TÖRÖKFÜRDŐ HASZNÁLATA.
(italt a csomag tartalmaz a fent leírtak szerint)
Az élményen csak 14. évét betöltött személy vehet részt!
Időpont egyeztetés
Az Önök kényelme érdekében előzetes időpont foglalás szükséges.
Az étterem nyitvatartási ideje hétvégén: 11:00-22:00, a brunch étkezés 11:00–21:00 között lehetséges.
2022. január 01. utáni időpont foglalására van lehetőség.
Írj nekünk e-mailt, minden kérdést hamar megválaszolunk: info@meglepkek.hu, ha még ennél is gyorsabban szeretnéd a választ akkor itt jobb oldalt a chatablakban a kollégák munkaidőben (8:00-17:00-ig) megválaszolnak minden kérdést.

Díszboríték
Különlegesen Exkluzív kialakítású aranynyomással, igényes formalakkozással készült díszboríték - 1.850 Ft

Díszdoboz
Stílusos, elegáns fekete formalakkozott díszdoboz ami már egy komplett ajándékcsomag – 1.990 Ft

Dísztok
Elegáns fekete formalakkozott dísztok amivel ünnepélyes lesz a csomagolás – 1.990 Ft

Palackposta
Különleges "csomagolási" forma, az utalványt üveg palackba és fa dobozba csomagoljuk - 6.990 Ft

Narancs színű boríték
Egyszerű de mutatós narancssárga boríték utalvány átadáshoz – 250 Ft

Egyedi utalvány Puzzle formában
Kreatív és vicces ajándékozási forma, a konkrét utalványról egyedi puzzle-t készítünk - 4.990 Ft

Fadoboz feszítő vassal
Igényes, vagány 27x27 cm-es faláda feszítővassal, szegekkel és benne az elrejtett utalvánnyal díszdobozban. - 19.990 Ft

Kiugró ajándékutalvány
Egyedi csomagolási forma, a dobozt feltépve konfetti robban az ünnepeltre, az utalványt bele csomagoljuk - 4.490 Ft Nézd meg milyen a hatása!

Díszhenger
Exkluzív, fekete díszhenger elegáns arany díszítéssel. Igazi különlegesség, az ajándék méltó díszítése – 1.990 Ft

Arany szülinapi díszboboz ajándék palack borral
Az élményutalványt palackpostába tekerjük amit egy ajándék üveg borral* együtt elegáns arany "BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT" feliratú dobozba helyezünk - 11.990 Ft
*bor nem választható

Mágneses díszdoboz
Elegáns és komplett csomagolási forma, ami azonnal átadható – 2.990 Ft

Égetett fadoboz ajándék borral
Az utalványt palackpostába tekerjük és egy ajándék bort* csomagolunk mellé – 12.990 Ft
*bor nem választható