Ilyen egy túrauató a Mclaren szerint: kétüléses, némi csomagteres, brutálisan gyors, versenyautós dinamikával szélvészként száguldó szupersportautó. Négyliteres McLaren V8-as motor van benne, 620 lóerővel. A jármű össztömege 1530 kilogramm, így kicsit több, mint 400 lóerő jut egy tonnára. Ennek köszönhetően az autó akár 3,2 másodperc alatt elérheti a százas tempót, és 9 másodpercen belül a 200-on van. A végsebessége 327 km/h. A Mclaren többi autójánál megszokott karbon utascellára felépített karosszériában két embernek és 570 liternyi csomagnak van helye, egyébként jelenleg ez az egyik legnagyobb McLaren a maga 4,68 méteres hosszával és 2,09 méteres szélességével.
A gépjármű finomhangolásában Jenson Button, a McLaren F1-pilótája is részt vett.
Álmaid sportkocsiját most Te is letesztelheted! 30 vagy 60 perces közúti élményvezetést választhatsz tapasztalt instruktor segítségével.
Útvonaltervünket úgy állítottuk össze, hogy megtapasztalhasd az autó képességeit, és a lehető legnagyobb élményt nyújtsa számodra a vezetése.
650 lóerő és garantált libabőr, amikor beindítod a motort és megkezded a vezetést.
Ezekre a percekre biztos, hogy sokáig emlékezni fog a megajándékozott!
A sofőr kérése,Igénye szerint vehetjük az utat a belváros felé ahol a forgalomban lassabban, ablakot letekerve, zenét és a V8as motort hallgatva gurultok vagy indulhatunk kifelé a városból és kicsit, természetesen a közlekedés szabályait betartva megérzed milyen gépbe is lépsz a gázra.
Fél és 1 órás vezetésre van lehetőség.
A kiválasztott idő és a sofőr kívánsága fogja meghatározni merre és meddig mennek.
Beköszönhetünk haverokhoz, iskolába, mehetünk MC Drive-ba, autópályára. Utast nem tudunk felvenni, mert 2 személyes a fenevad.
A vezetés során egy instruktor is kíséri a megajándékozottat, aki felügyeli a jármű vezetését és a KRESZ betartását.
Más utas nem vehet részt, mert 2 üléses.
Élményvezetés feltételei:
Legalább betöltött 21. életév és 3 éves B-kategóriás jogosítvány.
Érvényes személyi igazolvány és lakcímkártya vagy útlevél.
A McLaren GT B-s jogosítvánnyal vezethető.
A McLaren GT élményvezetésénél NINCS szükség kaucióra.
Az élményvezetés instruktorral, közúton valósul meg.
Az fenevad paraméterei amit vezethetsz az autópályán:
Modell: McLaren GT
Maximális teljesítmény: 620 LE
Maximális nyomaték: 540 Nm
Motor: V8
Hengerűrtartalom/Lökettérfogat: 3800 cm3
Gyorsulás 0-100 km/óra: 3.0 mp
Végsebesség: 327 km/h.
Élmény időtartama
30-60 percA helyszín leírás
Indulási helyszín:Budapest, XX. kerület
Részvételi információk
Útvonaltervünket úgy állítottuk össze, hogy megtapasztalhasd az autó képességeit, és a lehető legnagyobb élményt nyújtsa számodra a vezetése.
Élményvezetés feltételei:
Legalább betöltött 21. életév és 3 éves B-kategóriás jogosítvány.
Érvényes személyi igazolvány és lakcímkártya vagy útlevél.
A Lamborghini Huracan gépkocsi B-s jogosítvánnyal vezethető.
A Lamborghini Huracan élményvezetésénél NINCS szükség kaucióra.
Az élményvezetés instruktorral, közúton valósul meg.
Írj nekünk e-mailt, minden kérdést hamar megválaszolunk: info@meglepkek.hu, ha még ennél is gyorsabban szeretnéd a választ akkor itt jobb oldalt a chatablakban a kollégák munkaidőben (8:00-17:00-ig) megválaszolnak minden kérdést.

Díszboríték
Különlegesen Exkluzív kialakítású aranynyomással, igényes formalakkozással készült díszboríték - 1.850 Ft

Díszdoboz
Stílusos, elegáns fekete formalakkozott díszdoboz ami már egy komplett ajándékcsomag – 1.990 Ft

Dísztok
Elegáns fekete formalakkozott dísztok amivel ünnepélyes lesz a csomagolás – 1.990 Ft

Palackposta
Különleges "csomagolási" forma, az utalványt üveg palackba és fa dobozba csomagoljuk - 6.990 Ft

Narancs színű boríték
Egyszerű de mutatós narancssárga boríték utalvány átadáshoz – 250 Ft

Egyedi utalvány Puzzle formában
Kreatív és vicces ajándékozási forma, a konkrét utalványról egyedi puzzle-t készítünk - 4.990 Ft

Fadoboz feszítő vassal
Igényes, vagány 27x27 cm-es faláda feszítővassal, szegekkel és benne az elrejtett utalvánnyal díszdobozban. - 19.990 Ft

Kiugró ajándékutalvány
Egyedi csomagolási forma, a dobozt feltépve konfetti robban az ünnepeltre, az utalványt bele csomagoljuk - 4.490 Ft Nézd meg milyen a hatása!

Díszhenger
Exkluzív, fekete díszhenger elegáns arany díszítéssel. Igazi különlegesség, az ajándék méltó díszítése – 1.990 Ft

Arany szülinapi díszboboz ajándék palack borral
Az élményutalványt palackpostába tekerjük amit egy ajándék üveg borral* együtt elegáns arany "BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT" feliratú dobozba helyezünk - 11.990 Ft
*bor nem választható

Mágneses díszdoboz
Elegáns és komplett csomagolási forma, ami azonnal átadható – 2.990 Ft

Égetett fadoboz ajándék borral
Az utalványt palackpostába tekerjük és egy ajándék bort* csomagolunk mellé – 12.990 Ft
*bor nem választható