Nagyszülők-unokák, Szövetségesek fotózása Budapest és környékén
Szövetségesek, bizalmasok, játszótársak:
A nagyszülők, akik feltétel nélkül, határtalanul szeretnek, és az unokák, akik önzetlenül, őszinte odaadással ragaszkodnak.
A családi fotózás egy nagyon kedves és meghitt, vidám program. Szoktak menni családi fotózásra, de csak anya, apa és a gyerek(ek). Valamiért csak nagyon keveseknek jut eszébe, hogy a nagyszülők is részt vegyenek egy ilyen fotózáson.
A nagyszülőkkel egészen más a viszony, mint a szülőkkel, szerencsés az, akinek sok közös év adatik meg velük. A nagyszülőnek nagy szerep jut a családi szokások, hagyományok átadásában is. Ő az, aki megosztja a régi időkről szóló szomorú vagy éppen humoros történeteit az unokákkal, átörökíti a jellegzetes családi kifejezéseket, szófordulatokat, és akinek a saját élettörténeteit szívesen hallgatják a gyerekek.
A közös élmények erősítik a kötődést.
Higgyétek el, hogy örülni fognak az invitálásnak. Szuper családi program lesz.
Ott készülhet róluk egyéni fotó is. Továbbá a nagyszülőnek lesz közös képe az unokával is. El se hiszed ez milyen sokat jelent számukra.
Büszkén mutogathatják a barátoknak, ismerősöknek. „Nézzétek: én és az unoka.”
A felvételek teli lesznek szeretettel, hálával, a nagyszülők arca pedig mindent elárul az érzéseikről.
Szabadtéri classic fotózás
- 1 órás fotózás
- 1 szett ruha
- Nincs hétvégi felár!
- 10 db retusált, magas felbontású kép digitálisan átadva (te választod ki mely képek a 80-100 db fotóból)
Szabadtéri maxi fotózás
- 1,5-2 órás fotózás
- 2 szett ruha (opcionális)
- Nincs hétvégi felár!
- 20 db retusált, magas felbontású kép digitálisan átadva (te választod ki mely képek a 150-200 db fotóból)
Felár
- További retusált képek megvásárolhatók
- Megvásárolható az összes logó nélküli nyerskép
- Gyönyörű fotóstúdiós helyszín
- Budapesten kívüli kiszállás (170 Ft/km)
Fotók elkészülési ideje: 2-3 hét (kiválasztástól számítva)
Előzetes időpontot egyeztetés szükséges!
Hogy adhatod ajándékba ezt a nagyszülős-unokás fotózást?
Tedd a kosárba az élményt, miután kiválasztottad, melyik csomagot szeretnéd ajándékozni!
Utána válaszd ki milyen formában, csomagolásban, szeretnéd megkapni az utalványt, de kérheted online utalványként is.
Ha van idő és valami kézzel fogható formában szeretnéd az élményt ajándékozni akkor választhatsz különböző csomagolások közül, ezt követően a kollégák csomagolják, elküldik futárszolgálattal a rendelésed vagy az irodánkban akár azonnal átveheted.
Ha hétvége van, és gyorsan szükséged lenne az ajándékra, de már nincs idő a kiszállításra, vagy az irodánk zárva van, akkor válaszd az e-utalványt!
A bankkártyás fizetés után pár perccel már meg is kapod az online/letölthető utalványt a rendeléskor megadott email címre!
Nincs más teendőd mint kinyomtatni és már át is adható ajándékba, de küldheted telefonon is email formájában. Ha magadnak / magatoknak rendelted az élményt már foglalhatod is az időpontot az utalványbeváltás menüpontunkban > https://meglepkek.hu/utalvany
Bármilyen kérdésed lenne még megrendelés előtt keress minket e-mailen, telefonon, chaten. Telefonon és e-mailen akár hétvégén is elérsz minket!
Élmény időtartama
Átvételi módok
60.000 Ft feletti rendelés esetén INGYENES kiszállítás!
- hétköznap 16 óráig leadott megrendelésed a következő munkanapon megkapod, akár másnapra!
Fizetési módok
Írj nekünk e-mailt, minden kérdést hamar megválaszolunk: info@meglepkek.hu, ha még ennél is gyorsabban szeretnéd a választ akkor itt jobb oldalt a chatablakban a kollégák munkaidőben (H-P: 8-18 I Sz-V: 8-17) megválaszolnak minden kérdést.