Páros Schiller Water Bike vízibicikli élmény a Balatonon - Meglepkék

80 000 Ft

Kosárba

Páros Schiller Water Bike vízibicikli élmény a Balatonon

Páros Schiller Water Bike vízibicikli élmény a Balatonon
Páros Schiller Water Bike vízibicikli élmény a Balatonon
Páros Schiller Water Bike vízibicikli élmény a Balatonon

A Schiller Water Bike egy prémium vízibicikli, amely Kaliforniából indult világhódító útjára, köszönhetően elegáns megjelenésének, könnyű kezelhetőségének és stabilitásának, amely lehetővé teszi, hogy akár egész éven át használják. Kizárólag emberi hajtással működik, így gyorsabb tempóban vagy hosszabb távon már igazi sportteljesítményt jelent vele tekerni.

Vélhetően ez fogta meg igazán Charlene monacói hercegnét is. Az egykori olimpikon úszó ugyanis rendszeresen ezzel edz, például a küzdősportok szupersztárjával, Conor McGregorral. Sőt jótékonysági versenyeket is szervez, ahol olyan korábbi Forma-1-es pilóták pattannak nyeregbe, mint David Coulthard vagy Nico Rosberg.

Bringázz a magyar tengeren, ahogy korábban még nem!

Helyszín: Balaton északi partjai, ahol megoldható az eszköz vízre helyezése. Bejáratott helyszínünk Alsóörs és Balatonfűzfő, de ez változhat az aktuális vízállástól!

Időszak: időjárás és igény függvényében márciustól novemberig!

Ezek az árak tartalmazzák a szállítást, összeszerelést, vízre helyezést és a túra végén az össze pakolást.

Az utalvány 2 fő részére szól!

Szerveznél a társaságodnak nagyobb túrákat? Vedd fel velünk a kapcsolatot, segítünk!

Élmény időtartama
8 óra

informaciok

Írj nekünk e-mailt, minden kérdést hamar  megválaszolunk: info@meglepkek.hu, ha még ennél is gyorsabban szeretnéd a választ akkor itt jobb oldalt a chatablakban a kollégák munkaidőben (8:00-17:00-ig) megválaszolnak minden kérdést.

Díszboríték
Díszboríték

Különlegesen Exkluzív kialakítású aranynyomással, igényes formalakkozással készült díszboríték - 1.850 Ft

Díszdoboz
Díszdoboz

Stílusos, elegáns fekete formalakkozott díszdoboz ami már egy komplett ajándékcsomag – 1.990 Ft

Dísztok
Dísztok

Elegáns fekete formalakkozott dísztok amivel ünnepélyes lesz a csomagolás – 1.990 Ft

Palackposta
Palackposta

Különleges "csomagolási" forma, az utalványt üveg palackba és fa dobozba csomagoljuk - 6.990 Ft

Narancs színű boríték
Narancs színű boríték

Egyszerű de mutatós narancssárga boríték utalvány átadáshoz – 250 Ft

Egyedi utalvány Puzzle formában
Egyedi utalvány Puzzle formában

Kreatív és vicces ajándékozási forma, a konkrét utalványról egyedi puzzle-t készítünk - 4.990 Ft

Fadoboz feszítő vassal
Fadoboz feszítő vassal

Igényes, vagány 27x27 cm-es faláda feszítővassal, szegekkel és benne az elrejtett utalvánnyal díszdobozban.  - 19.990 Ft

Kiugró ajándékutalvány
Kiugró ajándékutalvány

Egyedi csomagolási forma, a dobozt feltépve konfetti robban az ünnepeltre, az utalványt bele csomagoljuk - 4.490 Ft Nézd meg milyen a hatása!

Mágneses díszdoboz
Mágneses díszdoboz

Elegáns és komplett csomagolási forma, ami azonnal átadható – 2.990 Ft

Díszhenger
Díszhenger

Exkluzív, fekete díszhenger elegáns arany díszítéssel. Igazi különlegesség, az ajándék méltó díszítése – 1.990 Ft

Arany szülinapi díszboboz ajándék palack borral
Arany szülinapi díszboboz ajándék palack borral

Az élményutalványt palackpostába tekerjük amit egy ajándék üveg borral együtt elegáns arany "BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT" feliratú dobozba helyezünk - 11.990 Ft

Páros Schiller Water Bike vízibicikli élmény a Balatonon

80 000 Ft
4 000 pont ügyfélkártyára

Kapcsolódó élmények